2013. május 22. szerda | Legyen a kezdőoldalam!
Levesek :: betűrendben :: keresés a receptek között
Frankfurti leves
« vissza
Saját cikktáramba rakom!
Elkészítési idő
25 perc
Elkészülési idő
45 perc
Nehézségi fok
nehézségi foknehézségi fok
Hozzávalók 4 személyre
  • 40 dkg kelkáposzta
  • 20 dkg virsli
  • 3 evőkanál étolaj
  • 2 evőkanál liszt
  • 2 dl tejföl
  • 1 közepes vöröshagyma
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 1 teáskanál majoránna
  • 1 csipetnyi őrölt kömény
  • 1 csipetnyi őrölt bors
  • 1 kávéskanál fűszerpaprika
  • 1,5 liter csontlé, vagy két leveskocka
  • (igény szerint 2-3 szem burgonya)
Elkészítés
1. A finomra vágott hagymát kevés olajon átpirítjuk. Hozzáadjuk a tört fokhagymát, megszórjuk pirospaprikával, és rövid ideig összepirítjuk. (Figyeljünk, nehogy megégjen!).

2. Beletesszük a jól megmosott, vékonyra szeletelt kelkáposztát, (Aki dúsítani akarja, tehet bele két-három hámozott, felszeletelt krumplit is.) és apránként egy kevés csontlevet öntve hozzá, fedő alatt félpuhára pároljuk. Fűszerezzük sóval, borssal, majoránnával, és köménnyel. Ezután felöntjük a maradék levessel.

3. A virslit felkarikázzuk, forró olajon átforgatjuk, majd a leveshez adjuk. Végül liszttel kevert tejföllel behabarjuk, még egyszer összeforraljuk, és azonnal tálaljuk.
Tálalás, díszítés
A leves tetejét tálaláskor egy kanál tejföllel és egy szál friss majoránnával díszítjük.
nyomtatóbarát verzió cikk küldése e-mailben
Látogatóink értékelése:
Látogatóink írták (1):
katerina hozzászólása
2012.05.25 15:54
Elkészítettem a frankfurtí levest a recept szerint, fenséges volt ! Köszönöm.

katerina
kapcsolódó oldalak
nincs találat
kapcsolódó termékek
kapcsolódó receptek
nincs találat
ajánlott forgalmazók
nincs találat
ajánlott vendéglátó egységek
nincs találat
médiumajánló
nincs találat
készítette a bizart
Életmód Életmód Kezdőoldal Bárpult Bárpult Tálalás Tálalás Konyha Konyha Kezdőoldal Kezdőoldal Konyha - Kezdőlap