Származás A fokhagyma származási területe a mai Irán-Afganisztán. Fogyasztása Japánban és Kínában ősidők óta ismert. Kínában ma is az egyik legfontosabb gyógynövény. Fogyasztásának már az ókorban különleges jelentőséget tulajdonítottak. Az egyiptomi piramisokat építő munkásoknak a fokhagyma, más hagymafélékkel együtt, fő eledelük volt. A római katonák is szívesen fogyasztották, mivel azt tartották, hogy ez a harcosok bátorságát növeli.Érdekesség A görög harcosok mielőtt csatába indultak fokhagymát ettek, hogy erőt nyerjenek belőle; a csecsemők nyakába füzért akasztottak, hogy távol tartsa az ördögöt.Jellemzés Színük, formájuk fajtánként eltér, de ez nem befolyásolja enyhén éles, csípős ízüket.Fajtái Ismertebb fajtái az elefánt, illetve a normális fokhagyma, de mint feljebb olvasható ízük között nincs nagy különbség.Energitartalom 149 kcal, 623 kJ/100 grammMelyiket vásároljuk? Ha tehetjük, vásároljuk a hagymát füzérben, figyeljünk rá, hogy ne legyen sérült, illetve puha! Nyugodtan bontsunk szét egy fejet és vizsgáljuk meg a gerezdeket.Eltarthatóság, tárolás A hagymát tároljuk hűvös, száraz helyen, de semmiképpen sem hűtőszekrényben, mert ott megpuhul. A hagyma felvágva nem áll el, ezért érdemes különböző méretűeket vásárolni.Előkészítés A fokhagymafejet úgy bonthatjuk legkönnyebben gerezdjeire, ha egyszerűen gyökerével felfelé rátenyerelünk.
Gerezdek pucolása úgy történik, hogy a két végét levágjuk, majd vízszintesen végigmetszük a gerezdet és lebontjuk róla a héját, vagy amennyiben nem annyira az esztétikum, mint inkább a gyorsaság a fontos, akkor egy kés lapjával is szét lapíthatjuk az egyes gerezdeket és kinyomhatjuk az ily módon már pucolt "fokhagymát".Elkészítés, felhasználás Kitűnő fűszer, sült húsok, kolbászok, különféle saláták stb. készítésekor, de levesízesítőnek is nagyon jól beválik. Fogyasztható magában, sütve, főzve is.
A fokhagyma ízének hatástalanítására több elméletet is kidolgoztak. A leginkább az állja meg a helyét, mely szerint ha fokhagymát használunk az ételhez, akkor használjunk vörösbort is. (Tény, hogy ez a metódus eléggé korlátozza készíthető ételek számát.)Vitaminok, ásványok Igen nagy a fokhagyma C-vitamin, illetve kálium és kalcium tartalma.Élettani hatások Legfontosabb hatása, hogy csökkenti a vér koleszterinszintjét, így segítve elő a szívbetegségek megelőzését. |