|
|
Már a régi görögöknél és a rómaiaknál ismeretes volt az articsókához hasonló különböző Cynara fajok fogyasztása. A rómaiak carduus néven értékes zöldségnek tartották. Származási helye pontosan nem ismert. Termesztése és fogyasztása a középkorban egy időre feledésbe merült. Ezt követően Olaszországban a XV. században ismét ismertté vált. Ekkor többen leírták, mint házikerti zöldségnövényt. A XVI. században Olaszországból Franciaországba került, majd onnan Németországba is eljutott. Goethe... tovább»
|
|
|
|
Származási helyeként Ciprus szigetét emlegetik, de az is bizonyos, hogy már az ókori rómaiak is ismerték. Régebben Franciaországban, Olaszországban, általában Dél-Európában termesztették és fogyasztották. Innen került Angliába és kis felületen Nyugat-Európa más országaiba. Angliában ma is igen kedvelt zöldségnövény. Európán kívül az Egyesült Államokban ismerik és fogyasztják. Alakja a karfiol rózsáira emlékeztet, színe élénk, mélyzöld. Egyesíti magában a spárga és a karfiol ízét, kiegészítve... tovább»
|
|
|
|
A burgonya Dél-Amerikából származik. Géncentrumai Mexikóban, Peruban, Chilében és a chilei tengerpartokhoz közel fekvő Chiloe szigetén találhatók. A burgonyát Amerika bennszülött lakossága mintegy 5000 éve termeszti az Andok magasabb fekvésű, hidegebb tájain. A burgonya, a kukorica helyett a hegyvidékeken az indiánok fő tápláléka volt. Európába való behozatalával kapcsolatban eltérőek a vélemények. Legvalószínűbb az a feltevés, hogy a XVI. sz. 60-as éveiben került Spanyolországba. A spanyolok... tovább»
|
|
|
|
A Földközi-tenger környékén őshonos. Vad alakban Elő-Ázsia sztyeppéin is megtalálták, innen került Ázsiába, ahol elsősorban Indiában terjedt el. Itt nemcsak étkezésre, hanem gyógyításra is használták. A görögök és a rómaiak is ismerték, mint az ún. szicíliai répát és a II-III. században már termesztették és felhasználták étkezésre is. A gumón kívül a zöldje is hasznosítható, bár igen nehéz hozzájutni. A görögök kedvelt itala volt, azt tartották róla, hogy a vért hűsíti. Hasonló célból... tovább»
|
|
|
|
Az ősalak, a katáng, Európa nagy részén, Afrika északi részén, Ázsia szibériai részein egyaránt gyakori. Már a görögök és a rómaiak is ismerték a vad és a termesztett cikóriát. Európában ma mindenfelé terjed, különösen Belgiumban és Hollandiában ismert. Ahol a cikóriát ismerik, ott egyike a legkeresettebb téli zöldségnövényeknek. Terjed a termesztése és fogyasztása Hollandiában, Németországban, Franciaországban is. A XVIII. században még gyökeréért termesztették, melyet kávé készítéséhez... tovább»
|
|
|
|
A mai termesztett csemegekukorica a perui Chullpi rasszból származik. Termesztésével valószínűleg az inkák is foglalkoztak, így már akkor is változatos alakok jöhettek létre. Az ősi származás ellenére a csemegekukorica Észak-Amerikában is csak igen későn jelenik meg. Az első csemegekukoricát valószínűleg 1779-ben a Sullivan-expedíció hozta az indiánoktól. A XIX. század elején még nem beszélhetünk fajtákról, mert csak populációkat termesztettek. Általában a XIX. sz. második felében terjed el... tovább»
|
|
|
|
Észak-Amerikában őshonos, ahol a kontinens felfedezése előtt a régi indiánok egyik fontos élelmiszernövénye volt. Európába a XVII. században hozták. Magyarországra is eljutott. Jelenleg elsősorban olyan extrém termőhelyeken foglalkoznak vele, a mérsékelt övi és szubtrópusi országokban, ahol a burgonya nem termeszthető. Az Egyesült Államokban, Franciaországban és a volt Szovjetunió területén elterjedt, de ismert és kisebb területen termesztik szinte mindenütt, ahol erre alkalmas az éghajlat... tovább»
|
|
|
|
Közép-Amerikában őshonos, ahol termesztése a Kolumbusz előtti időktől napjainkig folyamatos. A cukkíni termesztése jelenleg már Dél-Európában is elterjedt. A courget napjainkban hódít egyre nagyobb teret a hűvösebb éghajlatú észak-európai országokban, így Angliában, Németországban és Hollandiában is. A cukkíni nem más, mint éretlen tök! A növény termésének héja a világoszöldtől az erőteljes sötétzöld árnyalatig terjed, de lehet sárga, vagy sárga csíkos is. Íze finom tökíz, néha mogyoróra... tovább»
|
|
|
|
A trópusi Amerikában őshonos, de már ősidők óta két géncentruma van, Közép-Amerika és Óceánia. A trópusi, szubtrópusi országok fontos, sokoldalúan hasznosítható növénye. Termesztése Afrikának az Egyenlítő és a Baktérítő közé eső területein, Indiában, Kínában, Japánban, az óceániai szigetvilágban, Amerika trópusi részein, az Egyesült Államok déli államaiban terjedt el. Botanikailag nézve nem áll rokonságban a burgonyával. Angliában VII. Henrik különösen kedvelte az édesburgonyából sütött... tovább»
|
|
|
|
Dél-Európában, a mediterrán térségben őshonos, napjainkban is itt termesztik és fogyasztják szélesebb körben. Már az ókori görögök és rómaiak is ismerték és termesztették. Olaszországban és Spanyolországban századunk elején terjedt el, jelenleg Olaszországban termelik a legnagyobb mennyiségben. Fogyasztása fokozatosan terjed északon. Ma már Svájcban, Hollandiában és Franciaországban is kezdik megkedvelni. A gyógyászatban köhögés elleni, görcsoldó és étvágyjavító hatását érvényesítik. Különösen... tovább»
|
|
|
|
Délkelet-Ázsiából, Észak-Kínából származik. A görögök és a rómaiak már ismerték a termesztett endíviát. A középkorban számtalan író megemlíti nemcsak a növényt, hanem termesztését és hajtatását is leírja. Nyugat-Európában mára igen elterjedt. A fejes salátához hasonló ízű, annál jóval nagyobb méretű, kedvelt salátafajta. Fodros levelű, kissé keserű növény. Kissé kesernyés ízét a benne található inulin adja, melyet jól ízesített öntetekkel ellensúlyozhatunk. Alapvetően két fajtáját... tovább»
|
|
|
|
A fejes káposzta őse valószínűleg a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán partvidékén honos vadkáposzta 4-5000 év óta ismert. Már az ókorban orvosságként használták. A rómaiak fejfájás, álmatlanság ellen, sebek vérzésének csillapítására, majd később évszázadokon keresztül borogatásként, sebek kezelésére alkalmazták. A középkorban szintén fontos eledelnek számított, nagy mennyiségben termett, amint azt korabeli festményeken is láthatjuk. A fejes káposzta gömbalakú, levélzete tömör, színe a... tovább»
|
|
|
|
A ma termesztett salátafélék származási területének a Földközi-tengert tartják. Egyes közlések szerint már a görögök és a rómaiak termesztettek salátát. A ma legelterjedtebb, termesztésbe vett salátaváltozat a fejes saláta. Európában és hazánkban ez a legelterjedtebb. Egyes országokban, mint Hollandia, Belgium, Anglia a legfontosabb friss salátazöldség. Az ókori kultúrákból igen csak ellentmondásos információk maradtak fent a fejes saláta emberre gyakorolt hatását illetően. Míg az egyiptomiak... tovább»
|
|
|
|
Őshazáját általában Európa déli tájára (Spanyolország) helyezik. Egyesek szerint Észak-Afrika illetve Ázsia területén is megtalálható. A termesztésére eléggé későn került sor, a növénytani leírásokban, a kultúrnövények között csak a XVI. századtól találkozhatunk vele. Míg korábban kizárólag gyógynövényként használták, mára már a korszerű táplálkozás egyik alapzöldségévé vált. A kifejlett, érett növény a föld alatt 30 cm-es, míg a felszínen akár a 1,5 métert is meghaladhatja, de csak a föld... tovább»
|
|
|
|
A fokhagyma származási területe a mai Irán-Afganisztán. Fogyasztása Japánban és Kínában ősidők óta ismert. Kínában ma is az egyik legfontosabb gyógynövény. Fogyasztásának már az ókorban különleges jelentőséget tulajdonítottak. Az egyiptomi piramisokat építő munkásoknak a fokhagyma, más hagymafélékkel együtt, fő eledelük volt. A római katonák is szívesen fogyasztották, mivel azt tartották, hogy ez a harcosok bátorságát növeli. A görög harcosok mielőtt csatába indultak fokhagymát ettek, hogy erőt... tovább»
|
|
|
|
A Földközi-tenger partvidékén és Észak-Európában őshonos növény. A Kanári-szigetektől Ausztráliáig, Indiától Észak- és Dél-Amerikáig mindenütt megtalálható. Megterem az árkok, patakok mentén éppen úgy, mint a pusztaságban. Az egyiptomiak ismerték, a görögök és a rómaiak rendszeresen fogyasztották. Hazánkban is kedvelt zöldségféle. Mint minden gyökérzöldség, a gumós zeller is jól tárolható hosszabb időn át. Pincében, vermekben, zsírpapírral bélelt ládákban 3-5 hónapig is nyugodtan eltárolható... tovább»
|
|
|
|
Valamennyi termesztett zellerfajnak egy vad faj az őse, amely az egész Földközi-tenger vidékén, valamint Észak-Európában a sós tengeri talajokon él. Igen gazdag lelőhelye az Észak-Afrikától a Kaukázusig húzódó terület. A vadzeller gyökérzete a mai halványító zeller gyökérzetéhez hasonló, jelentéktelen gumóval. Igen régi kultúrnövény, már az egyiptomiak és a görögök is termesztették és fogyasztották. Hazánkban ma csak a gumós zellert termesztik, amelynek gumója és lombja egyaránt felhasználható... tovább»
|
|
|
|
A fejes saláta divatos verziójának is szokták nevezni. Tömör fejet képző, vastag, húsos, ropogós levelű salátafajta, mely igen magas víztartalommal rendelkezik. Színe általában halványzöld, a nagy fejű jégsaláta alakja káposztára hasonlít, íze kellemesen semleges.
Előnye más salátákkal szemben, hogy leveli több napon át frissek, ropogósak maradnak. A több saláta-féléhez hasonlóan, a jégsalátánál is a friss változatot részesítsük előnyben az előre csomagolttal szemben.
Szenteljünk különös... tovább»
|
|
|
|
A karalábé minden valószínűség szerint Közép-Európából származik. Bár nem túl elterjedt növény, fogyasztása kedvelt Angliában, Kínában, Indiában és Ázsiában. Legnagyobb termelője és fogyasztója Németország. Külső megjelenése miatt - úgy néz ki, mintha káposzta és valamely gyökérféle keresztezéséből származna - gyakran tévesen, hiszen a föld felett nő a gyökérfélékhez sorolják. Kasmírban nem csak gumóját, hanem leveleit is használják, amit fokhagymával és chilivel mustárolajban párolnak meg... tovább»
|
|
|
|
A karfiolt gyakran emlegetik a káposztafélék királyának is. Feltehetően Kínából származik, és onnan került át a Közel-Keletre, majd a XII. században szíriai káposzta néven került Spanyolországba, ahonnan Olaszországon keresztül kezdte meg lassú hódító útját Európában. Kezdetben a karfiol teniszlabda méretű volt és a termesztési kísérleteknek köszönhetően érte el mára a nem ritkán futball labda nagyságú méretet. Minden karfiol fajta két részből áll: a rózsákból, melyek középen helyezkednek el... tovább»
|
|
|
|
Valószínűleg a Földközi-tenger környékéről származik. Ma Európa-szerte ismert és termesztett növény. Főként Németországban, Hollandiában, Belgiumban, de a többi nyugat-európai országban is elterjedt káposztaféle. A bimbóskel, bár a káposztafélék családjába tartozik, mégis egészen más. Magasra nőtt, félig fás száron teremnek a diónyi káposztácskák. Leszedni az első fagyok után célszerű, mert ha megcsípi a dér, még ízletesebb és egyes beltartalmi jellemzői is kedvezően változnak. Enyhébb teleken... tovább»
|
|
|
|
A kelkáposztát már több mint ezer éve termesztik Európában. Valószínűleg Savoyából (III. Napóleon idejében az Olaszországhoz tartozó olasz-francia határvidék) vagy annak környékéről származik, ezért a régebbi irodalmi források olaszkáposzta néven említik. A kelkáposzta szerkezete meglehetősen hasonlít a fejes káposztáéra, nemhiába, hiszen közeli rokonságban állnak egymással. Levelei fodrosak, gyűröttek, színe élénkebb, teltebb, íze lágyabb, kellemesebb. A kelkáposztának alapvetően két... tovább»
|
|
|
|
Kelet-Ázsiából származik. Ázsiában az V. század óta termesztik, de Kínában már a III. század óta foglalkoznak a termesztésével. Európába Észak-Amerikából került át, ahol már korábban elterjedt és szívesen fogyasztott növény volt. Először Franciaországban kezdték meg termesztését, majd onnan került a németekhez, ahol az utóbbi évtizedekben a rebarbara, a padlizsán, a paprika, a paradicsom után rohamosan terjed. A kínai kel formája hasonlít egy nagyobb rúdzeller fejére. Levelei halványzöldek... tovább»
|
|
|
|
A szegények kaviárjának is becézett lencse ősrégi táplálékunk. Erre utal, hogy sok bronz- és vaskori lelete került napvilágra. Így megtalálták már az első "lakótelepen" is, a neolitkori svájci cölöpépítményekben. Őshazája Afganisztán vidéke. Termesztését Mezopotámiában és Egyiptomban kezdték. Ezt bizonyítja, hogy III. Ramszesz egyiptomi fáraó sírjában, Thébában a falképeken lencsetermesztési és -főzési jelenetek láthatók. Innen, a Nílus vidékéről jutott el Görögországba, majd a Földközi-tenger... tovább»
|
|
|
|
Sok más saláta-féléhez hasonlóan a Lollo szülőhazája is Olaszország. A lollo, vagy fodrossaláta levelei erőteljesen szabdaltak, igen nagyok és sűrűn egymásba kapaszkodóak, kissé kemények. A saláta íze kellemesen semleges és sosem keserű! Színük alapján két fajtát különböztetünk meg. Egyik a Lollo verde (zöld), másik a Lollo rosa (élénk-piros, lila). Ízükben csak igen kis eltérés érezhető. Kizárólag az egészséges, friss, élénk-zöld, vagy élénk-lila színű példányokat vásároljuk meg. A fejes... tovább»
|
|
|
|
A madársaláta egész Európában elterjedt, vadon él. Mint vadnövény eljutott a Kanári-szigetekig, Madeiráig és az Azovi-tengerig. Kis-Ázsiában és a Kaukázusban szintén megtalálható. A mezei salátáról az első feljegyzések a XVI. századból származnak. Európa sok országában ismerik és sokan fogyasztják. Hazánkban vadon is él, ennek ellenére egyelőre nem túl ismert. A madársalátát a hideg évszakok salátájának is szokták nevezni, hiszen képes akár egy enyhébb telet is átvészelni.
Magról igen jól... tovább»
|
|
|
|
A mangold ősalakja a Földközi-tenger keleti területein él, de kisebb mennyiségben a Keleti-tenger nyugati részein is megtalálható. Vad alakja Indiában szintén őshonos. A régi görögök és rómaiak a sárgarépával együtt már ismerték a levélmangold-változatot, és termesztették is. A mangold előbb volt kultúrnövény, mint a takarmány- vagy a cukorrépa. Ma nem nagy területen, elsősorban Nyugat-Európában fogyasztják. A mangold egyike azon növényeknek melyek növekedésük során rengeteg, akár napi két dl... tovább»
|
|
|
|
Kelet-Indiából származik, ahol már igen régen termesztett növény. Feltehetően innen került Európába (Olaszországba és Görögországba), majd Egyiptomba a Nílus vidékére. Nyugat-Európába későn, a XVII. században került. Amerikába nem sokkal a földrész felfedezése után jutott el. Jelenleg is a déli, meleg éghajlatú országokban termesztik nagy területeken. Bulgáriában, Olaszországban, Romániában, Spanyolországban közismert és közkedvelt zöldségnövény. A nyugat- és észak-európai piacokra is innen... tovább»
|
|
|
|
A paprika az indiánok ősi termesztett növénye. Származási területéről Dél- és Közép-Amerika fölfedezése után rendkívül gyorsan elterjedt és ma már a legkülönbözőbb éghajlatú országokban termesztik. Angol neve a pepper (bors) valószínűleg a korai felfedezők tévedéséből született, akik a bokros növényt hasonlónak találták az olyannyira keresett fűszerrel. A paprika színe, ízéről is sokat elárul. A zöld kaliforniai paprika a leginkább "nyers", "zöld" ízű, a píros ezzel szemben jellegzetesen édes... tovább»
|
|
|
|
A paradicsom őshazája a trópusi Dél-Amerika. Peruban, Bolíviában és Közép-Amerikában, Mexikóban már régi idők óta termesztik. Az első szöveges ismertetés Matthioli (1554) művében található. Európába Amerika felfedezése után kerül, először Spanyolországban, majd Portugáliában, ezt követően pedig Olaszországban jelenik meg. A spanyoloktól került el a Fülöp-szigetekre, majd innen Kelet-Indiába. Elterjedését akadályozta, hogy mérgezőnek tartották és ez az előítélet egészen a XIX. századig tartott... tovább»
|
|
|
|
A spenót őshazája Perzsia, eredete a Kaukázus déli részén őshonos vadspenótig vezethető vissza, a ma ismert paraj ősének ezt a növényt tekintik. Iránban, Afganisztánban ma is ismert az ősalakja. Európában csak a XIV. században kezdett elterjedni. Amerikában jóval később, az 1800-as években vált ismertté. A spenót hallatán sokan rögtön a kedvelt rajzfilmhősre, Popeyre gondolnak, aki ha plusz energiára volt szüksége rögtön a zöld levelek fogyasztásához folyamadott. Bár a spenót valóban... tovább»
|
|
|
|
A pasztinák már az ókorban ismert kultúrnövény volt Ázsiában. A középkorban a sárgarépával azonos jelentőségű volt. A régi feljegyzésekben sokszor nem is lehet elkülöníteni, mert együtt említik és írják le. Az angol szakácsművészetben készítenek belőle édességeket is, de sörök és borok készítéshez is felhasználják.
Németországban egészen a XVII. századig a legfontosabb élelmiszernek számított. A gyökér felülete halványsárga, belső része húsos, fehér színű, kellemesen édeskés - a sárgarépához... tovább»
|
|
|
|
Származási helyéről eltérőek a vélemények. Egyesek szerint Chiléből, Bolíviából, Peruból vagyis Közép- és Dél-Amerikából származik. Van aki szerint Észak-Amerikából és az indiánok már az európai telepesek előtt fogyasztották. Az Egyesült Államokban ma is széles körben elterjedt, így New York, New Jersey Államokban, ahol kedvezőek számára a termesztési feltételek. Európában is közismert növény. A volt Szovjetunió európai és ázsiai területén ma egyaránt termesztik. Savanyúságként fogyasztják... tovább»
|
|
|
|
A Földközi-tenger mellékéről származik. Vad alakja még ma is megtalálható Kis-Ázsia tengerparti részén, Spanyolországban, Görögországban és Algériában. Források mentén, kavicsos, köves területeken terem. Európában a rómaiak és a görögök már termesztették. Gyökér- és levélpetrezselyemnek Kelet- és Közép-Európában, levélpetrezselyemnek Nyugat-Európában és a világ többi részén termesztik. A forgalomban levő gyökérpetrezselyem-fajtáink német származásúak. Ha nagyobb adagban alkalmazzák, a magas... tovább»
|
|
|
|
Az 1600-as évek elejei könyvek már tartalmaznak utalást a növényre, eredetéről azonban nem szólnak. Európában úgyszólván mindenütt előfordul, hazánkban vadon szintén igen gyakori gyomnövény. Francia neve - Pissenlits - nem mást jelent, mint ágyba pisilést, köszönhető ez a növény közismerten jó vízhajtó hatásának. A pitypang nem más, mint a mindannyiunk gyermekkorából jól ismert gyermekláncfű, így külső megjelenésének bemutatása feltehetően nem annyira szükséges. Ízét azonban valószínűleg már... tovább»
|
|
|
|
Nagyon régi zöldségnövény, már az egyiptomiak is termesztették. A görögök és a rómaiak leveszöldségnek használták. Néró római császár azt hitte, ha sok pórét fogyaszt, az majd jól csengő hangot kölcsönöz neki. A középkorban egész Európában elterjedt, később azonban elálltak termesztésétől, ugyanis ártalmasnak vélték, egy sor betegség okozójának tartották. Ma azonban újból reneszánszát éli a póré. Ősalakja a Földközi-tenger vidékén vadon ma is gyakran előfordul. A középkor óta Wales jelképe... tovább»
|
|
|
|
A nálunk még kevéssé ismert radichetta-, vagy veronai salátakülönlegesség észak-Olaszországból, a Po-völgyéből indult hódító útjára. Európa számos országában ismert és kedvelt salátaféle. Az olaszok méltán büszkék erre, a tőlük származó finomságra, ezért termesztését is igen komolyan szabályozzák. Még Olaszországban is mindössze nyolc, szigorúan behatárolt mezőgazdasági körzet rendelkezik a radicchio termesztéséhez megfelelő engedéllyel. Bár az endíviak családjába tartozik, a radicchio finom... tovább»
|
|
|
|
Az egyiptomiak, a rómaiak és a görögök már az időszámítás előtt fogyasztották. Japánban és Indiában is termesztették. Kínából Mongólián keresztül Marco Polo hozta be Európába, ahol a germánok és a szlávok már a középkorban termesztették. A legendák szerint egykor Delphoiban Apollóra, a fény istenének véleményére hivatkozva kinyilatkoztatták: a gyökérzöldségek között a retek a legértékesebb. Annyi aranyat ér, amennyi a súlya. A retek íze borsos, erőssége nem pusztán fajtájától, hanem nagyban... tovább»
|
|
|
|
A rucola feltehetően a mediterrán országokban őshonos növény. Az antik korban titkos ajzószerként tartották számon. Magjait Priapusz szobra köré vetették, aki a görög mitológiában a terrmékenység istene és a gyógynövények védője volt. Íze frissen borsos, enyhén csípős. Leveleinek színe élénk zöld, alakja hasonlít a pitypangéra, azonban annál kevésbé csipkézett. A rucola a pitypang nemesített változata. Mivel a radicchio-hoz hasonlóan ez a salátafajta is igen ritkán kapható, célszerű beszerezni... tovább»
|
|
|
|
A sárgarépát a X. században veszik kultúrába a perzsák. A termesztett sárgarépa géncentruma tehát Iránban van. Innen terjedt el a XIII. században keletre, Kínába, illetve nyugat felé Európába. A sárgarépának Európába való érkezése kétféle módon történhetett. Az első megtelepedés a XII. században az Ibériai-félszigeten volt, a mórok telepítették oda. Valószínű, hogy Nyugat-Európa más vidékeire innen jutott el, spanyol közvetítéssel. A másik érkezésnek Velencét említik, ugyanabban az időben. A... tovább»
|
|
|
|
Egész Európában őshonos növény, de megtalálható Ázsiában, Észak-Amerikában, valamint Chilében is. Vad alakja hazánkban gyakran előfordul elsősorban nedvesebb árkok, rétek területén. A leveleszöldség színe élénk zöld, megtévesztésig hasonlít a parajra leveleinek mérete aránylag kicsi, formája hosszúkás. Íze savanyú, tömény. Két fajtáját fontos megemlítenünk, az egyik a közönséges francia sóska, íze igen savanyú. Külföldön elterjedt még a nem savanyú angol sóska is. A friss sóskát egész évben... tovább»
|
|
|
|
Már az egyiptomiak ismerték és a termesztéséről a rómaiak is megemlékeznek. A liliomfélék családjába tartozó növénynemzetség termesztéséről a római-pun háborúk óta tudunk. A középkorban Nyugat-Európában is kedvelt növény volt. Amerikában, Ausztráliában a XX. század elejéig csak halványítva termesztették, de fokozatosan áttérnek a zöldspárga fogyasztására. Gyűjtőneve asparagus, nálunk csirágként, nyúlárnyékként is ismert. A spárgát pasztellszíne, kecses formája miatt több országban, de főként... tovább»
|
|
|
|
Már a római Columella és Plinius is említést tesz egy hasonló gyökérféléről. Őshazája Délkelet-Európa és Délnyugat-Ázsia. A Volga és a Don vidékén mindmáig az életerő jelképe. Gyógyhatásának köszönhetően gyorsan elterjedt a híre a világon és a XII. századtól Európa szinte minden országában megkezdték termesztését. A népi gyógyászatban kis mennyiségű és rendszeres fogyasztását jó hatásúnak vélték TBC-re, asztmára, mirigy-, nyirok- és májbántalmakra, de elismerték vérnyomáscsökkentőként... tovább»
|
|
|
|
Dél-amerikai származású, nagy gömbös kabaktermésű tökféle. Az amerikai eredeten kívül néhány botanikus az afrikai honosságot vallja, sőt egy időszakban indiai származásúnak tartották. Egyiptomi termesztése bizonytalan, a sírkamrák falán nem látható, ezért e feltételezés ez ideig nem is bizonyítható. Régen a magyar parasztemberek oly sokat fogyasztottak belőle, hogy még a szemük alatt is kivert a tök színanyaga. Durván csoportosítva a töknek két fajtáját különböztetjük meg: a sütőtököt és a... tovább»
|
|
|
|
Az uborka ázsiai eredetű, Kelet-Indiából, a Himalája déli lejtőiről származik. A legrégebben ismert zöldségfélék közé tartozik, már 4000 évvel ezelőtt termesztették. Az ókorban a római és a görög konyha is ismerte, salátaként fogyasztották. Tiberius császár például annyira kedvelte az uborkát, hogy minden hadjárata alkalmával hordozható üvegházakat vitt magával, hogy zordabb éghajlati viszonyok között se kelljen lemondania kedvenc ételéről. Európában csak a középkorban került az asztalokra... tovább»
|
|
|
|
A hagyma az egyiptomi sírkamrák hieroglifái között a növekedés, a termékenység szimbólumaként jelenik meg. A rómaiak megfosztották rangjától és nem kis megvetéssel beszéltek róla, hiszen míg a kiváltságosok a messzi Keletről hozott drága fűszereket használták, addig a vöröshagyma a köznép ételízesítőjévé vált. A mohamedánok sem becsülték nagyra. Létezését egyenesen a sátánnak tulajdonították, azt tartván, hogy amikor a gonoszt kiűzték a paradicsomból, eszeveszetten menekült, és ahova jobb... tovább»
|
|
|
|
A lilakáposzta őshazája Kis-Ázsiában található, azonban igen korán átkerült Európába is, ahol a rómaiak és a görögök, csodaszernek tartották. Igen nagy fagytűrő képességének köszönhetően hamar elterjedt a kontinensen. A vöröskáposzta gömbalakú, levélzete tömör, színe a világos lilától az egészen sötét, padlizsán liláig terjed. Íze enyhén édeskés, lágy, a jellegzetes káposzta íz. Színétől és szezonalitásától függően három nagy csoportba sorolhatók. zöld fejes káposzta, vörös fejes káposzta... tovább»
|
|
|
|
A feljegyzések szerint Kolumbusz Kristóf már az első kubai partraszállásakor jól művelt, babbal bevetett földeket látott és valószínűleg hozott is magot magával. Ez a bab a spanyolországi babtól különbözött, mert Európában az amerikai babot megelőzően a lóbabot vagy babót termesztették már a görögök is. A XIX. századig a babnak érett, száraz magját fogyasztották. 1837-ben kezdték termeszteni Angliában az első sárga hüvelyű karósbabfajtát, az Algiers-t. A zöldbab íze míg meg nem fűszereztük... tovább»
|
|
|
|
A Közel-Keleten végzett ásatások kimutatták, hogy a borsó egyike az emberiség ősrégi kultúrnövényeinek. A Jarmóból (Zagrosz-hegység) előkerült növényi maradványok között a mezei borsó elszenesedett magvát is megtalálták. A jarmói leletek azt bizonyítják, hogy a borsó termesztésbe vétele minden bizonnyal a Kelet-Kurdisztán hegyes-völgyes vidékein történt és innen terjedt el a neolitikus hullám nyugati irányú vándorlásával i.e. 7000 és 6000 között. A csicseriborsó (Cicer arietinum L.) csak távoli... tovább»
|
|
