2010. szeptember 9. csütörtök | Legyen a kezdőoldalam!
Párlatok :: alaptípúsok :: egyes párlatfajták betűrendben
Whisky
« vissza
Saját cikktáramba rakom!
Származás
A whiskyknek két fő csoportja van. Az ír illetve skót whisky, és az amerikai whiskey.(Kanadában megint whisky a neve) A whiskyt Írországban szerzetesek fedezték fel a VI. században. (a legenda szerint Szent Patrik hozta el a lepárlás titkát az íreknek 461-ben). Az első írásos emlék 1170-ben említi II. Henrik írországi hódítása kapcsán. Az első szeszfőzde 1608-ban nyílik Bushmillsben, majd megjelenik az első híres márka a Jameson whisky, és 1817-ben csak Skóciában 2000 szeszfőzdét tartanak nyilván. A XIX. században az ír és skót whisky már világhíres, és fizetőeszközként is elfogadják.

Amerikába az első telepesekkel kerül a whiskey, akik mindjárt lakóhelyük megépítése után megalapították az első lepárlókat. 1776-77-ben megjelent az első kukorica alapú bourbon whiskey, amely nevét Kentucky állam Bourbon megyéjéről kapta. 1769-ben Kanadában is megépült az első desztilláló, és a XIX. században már itt is elterjed a whiskey lepárlás. Az első híres amerikai márka a Tennessee whiskey, amely 1825-ben jelent meg, de 1866-ban megnyílik az első Jack Daniel's gyár is. 1936-ban az amerikai whiskeyt már szabványosítják, és 64-ben a bourbon név is védetté válik.
Készítése, előállítása
A malátázott árpát Írországban forró levegőn szárítják és erjesztés után háromszor párolják, míg Skóciában tőzeg füstje felett szárad és kétszer párolják. A lepárlás után az italt kiégetett hordókban érlelik. Egyes fajtákat (pl. a Tennesseet) faszénen szűrnek át, míg másokat gabonaszesszel hígítanak. Színüket részben a füstölés, részben a hordózás folyamán kapják.
Jellemzés
A whisky gabonából (búzából, rozsból zabból, vagy kukoricából) készült gabonapálinka, amely tartalmazza mindazokat az ízbeli, aromabeli és egyéb sajátosságokat, amelyeket általában a whiskeynek tulajdonítunk. Az aranysárga vagy barnás ital fajtája szerint markánsabb vagy semlegesebb ízű lehet, alkoholtartalma 40-45%.
Híres márkái
A négy fő fajta a skót whisky, az ír whisky, az amerikai whiskey, és a kanadai whisky. A legmarkánsabb a skót whisky, amely erős, füstös ízét a tőzeg füstjétől kapja. A skótok eredetileg malátázott árpából készítették a whiskyt, és csak később lágyították a kukorica alapú grain whiskyvel.(Ebből lett a scotch.) Az írek az árpán kívül rozst, búzát, sőt zabot is használnak whisky alapul, és a zamatot itt a hordós érlelés adja. Az amerikaiak két whiskey-félével is dicsekedhetnek: a bourbon kukorica alapú, és égetett hordóban érlelik, a rye viszont rozs alapú, és fűszeresebb ízű fajta. Létezik a blended whiskey is, amely kevert, vagy higított whiskeyt jelent. A kanadai whisky is egyfajta keverék, hiszen kukorica, rozs, és búza keverékéből párolják le, de ennek ellenére szintén rye-nak nevezik.

Legíresebb márkák:

Skót: Johnnie Walker, J & B, Ballantines, William Grants, White Label

Ír: Jamesons, Tullamore Dew, Paddy

Amerikai bourbon: Jim Beam, Early Times, Four Roses, Wild Turkey

Amerikai rye: Old Overholt Rye, Jim Beam Rye, Wild Turkey Rye

Amerikai malt: Seagram's, 7 Crown, Mount Vernon

Kanadai rye: Black Velvet, Canadian Mist, Crown Royal
Szervírozása, fogyasztása
A whiskyt széles aljú whiskys pohárban jéggel vagy jég nélkül lassan, ízlelgetve fogyaszthatjuk. Az egyszeri felhajtásra szolgáló standard mennyiség két és fél uncia (kb. 7 cent), szaknyelven "ball".
nyomtatóbarát verzió cikk küldése e-mailben
kapcsolódó oldalak
kapcsolódó termékek
kapcsolódó receptek
ajánlott forgalmazók
nincs találat
ajánlott vendéglátó egységek
nincs találat
médiumajánló
nincs találat
készítette a bizart
Életmód Életmód Kezdőoldal Bárpult Bárpult Tálalás Tálalás Konyha Konyha Kezdőoldal Kezdőoldal Életmód - Kezdőlap